• Dombi Soma

Az Év Applikációja Minőségi Díj 2019

2019-ben neveztem a Magyar Marketing szövetség által megrendezett Év Applikációja versenyre az Akciós Katalógusok appal. A célom az volt hogy nyerjek egy szakmai díjat az appomnak amit már 60.000 ember letöltött.


Nevezés

A nevezés egyszerűen ment,  25.000 Ft + ÁFA nevezési díj befizetése után kellett készítenem egy profil oldalt az appomnak, amin be lehetett mutatni az app funkcióit, és meg kellett nevezni a célközönségünket is.


Én megvártam a nevezéssel a nevezési határidőt. Nem tudom pontosan miért, talán picit féltem attól hogy a konkurens alkalmazások meglátják, hogy neveztem, és ők is elindulnak. Nem mintha bármelyik jobb lenne nálunk, de hát nem én vagyok a zsűri.


Közönség szavazás

Részt lehetett venni egy közönség szavazáson is, az appom felhasználói tudtak volna segíteni megnyerni a Közönség Díjat, de az első helyezettnek annyi szavazata volt, hogy inkább elengedtem, úgysem ezért neveztem.


Díjátadó jelentkezés

A díjátadóra elhívtam a kedvesemet, Zsuzsit, aki egyébként az alkalmazásnak a tartalmáért felel 2019 július óta. Úgy voltam vele mindenképpen el szeretnék menni, ha nyerünk díjat, ha nem, legalább ismerkedhetünk hasonszőrű weboldal és applikáció készítőkkel, marketingesekkel. Fejenként 7.000 Ft + ÁFA volt a részvételi díj, ez ugyanúgy utalással ment mint a nevezési díj korábban.


Díjátadó

Megérkeztünk, busszal mentünk, hűvös volt az idő, de nem esett. Kicsit csúszásban volt a rendezvény, mint kiderült 3 díjátadót is egyszerre tartottak, a másodiknak a közepén értünk oda, és a mienk csak a harmadik volt.


Rendeltem 1 sört magamnak, Zsuzsinak limonádét, és körülnéztünk a helyen. Romkocsmáról beszélünk, ráadásul elég zsúfolt volt, alig fértek el egymás mellett a folyosókon az emberek. Gyorsan felmentünk az emeletre ahol volt ilyen körfolyosó, onnan remekül látszott az egész rendezvény.


Amikor aztán elkezdődött a mi kategóriánk nyerteseinek a kiherdetése, lementünk, hogy közelebb legyünk az emelvényhez. Hátha. Esküszöm nem tudtam hogy kapunk-e itt valamit.

Aztán jött a mi kategóriánk, Az Év Applikációja, és fent volt a nevünk a legjobb 4 app között, na akkor már nagyon izgultam.


És bemondták, talán velünk is kezdték sort, hogy az Akciós Katalógusok applikáció Minőségi Díjat nyert 2019-ben.


Hát tök jó, nagyon örültem, fülig ért a szám, felmentem, kezet fogtam, fotózkodtam, Zsuzsi vette kamerával. Fogni kellett erősen az üvegből készült díjat, mert sokan kiejtik a dobozából, és már volt, hogy széttörték. Átvettem, aztán lejöttem.


Gifie 👈 ez nagyon király

Kicsit hátrébb álltunk, és elkezdtünk körülnézni. Találtunk egy olyan stand-ot, ahol egyszerre 8 kamerával fotóznak le egy körív mentén, és a végén kapsz egy ilyen Mátrix szerű képet. Csináltattunk is egyet:




Ezt egyébként megosztottam LinkedIn-en és elképesztőt ment. Vagy 70 reakció, 10 komment, 1500 reach (300-an követnek 😅), és még így lassan két hónap múlva is kapok róla notit, hogy valaki lájkolta. Organikus elérés most nagyon hasít itt.

Ezután maradtunk talán még 5 percet beszélgetni, meg tanakodtunk, hogy illik-e megvárni a díjátadó végét, akkor is ha ekkora tömeg van. Tényleg nagyon sokan voltak és nem volt kényelmes ott araszolgatni meg mindenkit előre engedni.


Kimentünk, esett az eső, hívtunk egy Bolt-ot és hazamentünk. Kocsiból még Nagyimat felhívtam, hogy nyertünk díjat, minden király. Nagyon örült.

BTW a fenti badge-et nekem kellett megszerkesztenem Canva-ban, mivel hiába kértem email-ben, hogy küldjék az eredeti fájlt, nem válaszoltak. Amúgy a 2016-os badge-ből készült csak a 6-os át lett forgatva 9-esre. Szerintem egész jól sikerült.


0 views
Logo

DOMBI SOMA

BLOG

  • Instagram
  • LinkedIn
  • Facebook

© 2020 by Dombi Soma